Egyszer majd elmondhatom, hogy nincs olyan iPod típus, amit ne szedtem volna még szét. Ma éppen egy iPod touchot kellett kicsikét életre kelteni, mert nem adott ki semmi hangot, néha kicsit sercent, de amúgy semmi.
Első ötlet: szösz ment a jack-be. Talált! Egy tűvel kipiszkáltam egy jó nagy szöszkupacot, visszadugom a fülest, továbbra se mukkan meg. Amennyire bele tudtam lesni kívülről látszott, hogy az érintkezők teljesen be vannak nyomódva és nem érnek el a bedugott csatlakozó fémes részeiig, ezért nem szól. Próbáltam tűvel, de sehogy sem tudtam kijjebb húzni az érintkezőket. Egyszerűen nem lehet hozzáférni kívülről, amit meg is tudok érteni.
Megpróbáltam szétszedni, az alap műanyag iPod kinyitók kudarcot vallottak, egyből eltörtek, kicsorbultak. Mindig megpróbáltam kívülről, hátha megúszom a szétszedést de mindig vissza kellett térnem a szétszedéshez, hiába.
Végül elhatároztam, hogy nem foghat rajtam ki, már csakazértis szétszedem.
Senkinek sem kívánom, hogy iPod touchot kelljen szétszednie… Legalább 1 órát szenvedtem, mire végre feltárult! Egyszerűen annyira össze van rakva, meg annyira vékony, és annyira erős a hátlapja, hogy nagyon nehéz lefeszegetni. Bicska segített. És még karcos sem lett. Van egy olyan sejtésem, hogy az iPod nano 3. generációját és az iPod classicot is hasonló élmény szétszedni. Na majd meglátjuk.
Végülis sikerült szétkapni, nagyon örültem, hogy végre lejött a hátulja. Képeket nem csináltam kivételesen, inkább megpróbáltam hozzáférni a jack csatlakozóhoz. Az persze az alaplapon van, amihez még sok dolgot le kellett szedni. A jacken kívül sem lehetett nagyon hozzáférni az érintkezőkhöz, sikerült kicsit megigazítani, és izgulva kipróbáltam, hogy ugye még működik…
Működött, hála az Égnek.
Az összerakás sem volt egyszerű, de végül is sikerült, és csak alapos vizsgálgatás után látszik, hogy egyáltalán szét volt szedve. Remélem jól fogja ezek után bírni, tanulság, hogy nem árt vigyázni, hogy hol tartjuk, és ha szösz megy bele, akkor nem erőltetni a fülest, hanem még időben kipiszkálni! Még az is szerencse, hogy ezt sikerült így megjavítani és nem kellett hozzá külön alkatrészt rendelni!
A napokban még szétszedtem az öreg 3G-s iPodomat akksicsere céljából, a winyója meghalt, úgyhogy majd kell keresnem bele újat. Csináltam a szétszedésről rengeteg képet, fel fogom tenni a napokban!

Elromlott? Kattog? Elejtetted? Törött? Alaplaphibás? Hamar lemerül? Nincs hangja? Ha elromlott az iPod-od, iPhone-od, Macintosh-od, szívesen vállalom javítását, alkatrészek beszerzésével együtt. Akár meg is veszem!
2010. január 15. | 16:38
Valószínű az én iPod touchomat is szét kell szedni, mert a kijelző alá kosz ment, vállalsz ilyesmit?
2010. január 15. | 18:57
Ha csak a por ment alá, akkor inkább nem javaslom a szétszedést, mert túl nagy kockázat a megoldandó probléma kaliberéhez képest
Persze, ha nagyon muszáj… Hanyadik generációs az iPod?
2010. január 16. | 19:14
Második generációs! http://mobilarena.hu/tema/ipod_touch_topik_minden_ami_ipod_touch/hsz_6070-6070.html - Itt van kép is a problémáról, tehát ez komoly mennyiségű por
és el szeretném cserélni, azért kéne kiszedni, mert dob az árán.
2010. február 20. | 10:35
ugyanez a hiba az én touchommal is :s kb mennyiért tudnád megjavitani?
2010. február 20. | 12:06
Nekem 6k-t mondott.
2010. február 21. | 16:25
mármint nekem kontakthibás arra kérdeztem az árat
2010. február 22. | 17:55
Ja, bocsesz, rosszul értelmeztem.